Kezdés október 7-én!

A jelentkezést a tanfolyam díjának befizetésével lehet véglegesíteni. Mivel a felkészítés tárgyanként heti 1 x 4 tanórában zajlik, ezért egy tárgyból csak egy időpontot válassz ki! Ahol a jelentkezési panelünk nem ajánl fel időpontot, ott csak emelt szinten lesz előkészítő.

Melyik városban szeretnél velünk tanulni?

Budapest

Budapest

Debrecen

Debrecen

Szeged

Szeged

Vélemények

  • Szerintem nagyon jók voltak az órák, nem volt az a beszürkült tanóra feeling. Hangulatosan teltek az órák mégis sokat tanultunk és bármikor fordulhattunk a tanárunkhoz segítségért még akár interneten is, illetve annak is nagyon örültem, hogy a facebook csoport kapcsán folyamatosan kaptuk a friss információkat. Nagyon sokat tanultam az emelt kémián és ezáltal már sokkal könnyebben teljesítettem a középszintet is, úgyhogy nem csalódtam semmilyen formában a Magisterben, szívesen fogom ajánlani ismerőseimnek a későbbiek folyamán.

    Tóth Simon

  • Az előkészítőnek hála sikerült egy 100%-os szóbelit összehozni emelt törin, ezért hálás is vagyok :D Továbbá sikerült bejutni az ELTE nemzetközi tanulmányokra amit első helyre jelöltem. Szerintem nagyon nem kell semmin változtatnod, ami a tanítási módszeredet illeti :) Köszönöm még egyszer.

    Richárd töri

  • A felkészítő órák segítettek abban, hogy több önbizalmam legyen az angol nyelv használatát illetően. Az órákon mindig figyelembe vette a felkészítő tanárnő a csoport igényeit, kívánságait is. Arra fordítottunk több időt, amire a csoportnak igénye volt (társalgás, szóbelire való felkészülés). Mindemellett jutott idő az alapvető nyelvtanok áttekintésére illetve az érettségi feladatok gyakorlására is. Teljes mértékben elégedett vagyok azzal a felkészítéssel, amit az órákon kaptam.

    Zs. Noémi

  • Rengeteget segített a tanfolyam, hála az eredményei sem maradtak el. Összességében pozitív a kép a tanárnővel kapcsolatban, nálam ő abszolút 5-ös és ezt meg is érdemli. Pontos, felkészült, nagyon emberbarát és szellemes amiért személy szerint nálam elvitte a külön díjat.

    S. Márk

  • A nagy tanulás közepette nem is köszöntem meg neked a segítséget és az odaadást, amit kaptunk tőled órán, így most szeretném megköszönni! Nagyban hozzájárultál ahhoz, hogy megszeressem a kémiát, ezért is hálás vagyok. Az érettségiről úgy gondolom szerencsére az idei nem volt nehéz, csak úgy látszik a koncentrációmmal volt baj, mert 2 helyen is elszámoltam, remélem a szóbelin lesz lehetőségem javítani... Turai Peti

    Peti kémia