Érettségi felkészítő vélemények

Olvasd el, hogy korábbi tanítványaink hogyan vélekednek rólunk!

MATEMATIKA érettségi felkészítő vélemények

Önöknek köszönhetően 450 pontom lett, és az egyetemem által már elsőéves koromban bevettek egy autófejlesztő csapatba, a smartmobil konferencián előadtam egy prezit és egy országos matematikai verseny döntőjén is a karom legjobbja voltam. Köszönöm!

T. Dóra


Én megvoltam elégedve az órákkal és a tanárral egyaránt, amit a középiskola 4 éve alatt nem sikerült megértenem azt az előkészítőn igen, és az összes témakört átvettünk, amivel átismételtünk mindent! Heti kétszeri alkalmat jobban preferáltam volna, de így is jó volt. Röviden ennyi, örültem, hogy részt vehettem az órákon.

T. Szilvia


Az érettségire való felkészítés során mindennel maximálisan elégedett voltam. Matematikára jelentkeztem középszinten, és álmomban sem gondoltam volna, hogy egy átfogó képet kaphatok a matematikáról.  Tanár Úr rengeteget segített nekünk.  A felkészítés során, olyan dolgok váltak érthetővé, ami az iskolában teljesen bonyolultnak és átláthatatlannak tűntek.  Minden segítséget megkaptam, amire szükségem volt. Tényleg nagyon köszönöm! Tanár Úr nélkül nem sikerülhetett volna. Mindenkinek csak ajánlani tudom!!! 🙂

B. István


Nagyszeru volt ez a felkeszito nemcsak, mert a legjobb tanarhoz kerultunk , hanem mert itt nagyszeru baratsagok szulettek. Ekozben mindenki sikeresen leerettsegizett. Jobbat nem is kivanhattam volna!!! Mindenkinek csak ajanlani tudom!

Nagy Bence


Megelégedésemet szeretném kifejezni a  tanár úr (szerda matematika középszint Budapest) valóban színvonalas, minden részletre kiterjedő felkészítő foglalkozásaiért, ahova szívesen jártak a diákok. Nagyon örülök, hogy továbbra is bíztunk Önökben!

B. Gabriella


Az előkészítő segített a régen tanult már-már elfelejtett anyagok ismétlésében, egy átlátható képet adott az érettségi követelményekről. És ez hozzájárult, hogy az első helyen bejelölt egyetemre vegyenek fel, a BME-re, környezetmérnöki szakon. Segítségét a felkészülésben nagyon szépen köszönöm!

T. Tibor matek


Először is szeretném leszögezni, hogy az órák rendkívül jó hangulatban teletek, és öröm volt bejárni akkor is, ha a 3 óra nagyon sok egyben. 🙂 A tanárunk mindenkivel nagyon türelmes volt, teljesen érthetően magyarázott, megtett minden tőle telhetőt a sikerünk érdekében. Talán egyetlen dolog volt, amit kevésnek éreztem, és az a gyakorlás volt, amit feladatot közösen oldottunk meg még úgy is, hogy ez a hosszabb, egy éves, kurzus volt amire jártam. Szerencsések voltunk, mert a tananyaggal végzett, bár mint említettem ez kevesebb gyakorlást jelentett.

B. Adrienn matek


Matematikából kértem a segítséget középszintű érettségire, ami nélkül nem tudtam volna elérni a 82%-os eredményt. (Ugyanis korábban gyenge hármas voltam matekból.)  Nagy öröm számomra, hogy sikerült bejutnom az NKE Rendészettutományi Karára 384 ponttal, ami a ponthatár is volt a közrendvédelmi szakon (ezt jelöltem be 2. helyen). Az elsőszámú szakról mindössze 1 ponttal maradtam le (bűnügyi nyomozó-403 pont), de a jelenlegi szak is ugyanannyit ér számomra. Külön köszönet a tanár úrnak, aki kiválóan felkészített, és lelkiismeretből számomra csillagos ötösre vizsgázott. Nélküle nem sikerült volna!!! A felkészítés minden szempontből tökéletes volt számomra, itt most nemcsak az eredményre gondolok, hanem a rugalmasságukra is, melynek köszönhetően sikerült megoldani, hogy szombaton járhattam matematika órákra. Szüleim azóta már tervezik, hogy húgomat is beíratják Szegeden, középszintű matematika felkészítőre, ő ugyanis a most következő tanévben fog érettségizni.

B. András matek


Ő a valaha volt legjobb tanárom 🙂 Amit picit hiányoltam hogy kevés volt maga a példa, főleg tömör anyag volt. Másik hogy picit gyorsan is magyarázott, de gondolom ez az idő hiánya miatt volt. 

N. Gyula matek


Szia, csak meg akartam köszönni a segítséged matekból. nagyon jó tanárnak tartalak , amit kellet megtanítottál és azt nagyon jól! sajnos csak 73% körüli lett a matekom , de ez nem miattad van , figyelmetlen voltam de nagyon ( csak egy példa erre , első rész , első feladat : add össze az következő mértani sorozat első 6 tagját . erre összeadtam az első 3-mat ) , és ilyeneken csúszott el rengeteg pontom . Ha nem vagyok figyelmetlen 85% fölött simán sikerült volna , mert nem volt nehéz az érettségi. 60%-osakat írtam mielőtt el kezdtem járni hozzád , tehát amit mondtál , hogy körübelül 20%-kal fogunk jobbat írni , az tényleg reális volt.

K. Krisztián matek

DIÁKJAINKAT KIEMELKEDŐ ARÁNYBAN VESZIK FEL AZ ELSŐ HELYEN MEGJELÖLT EGYETEMI SZAKRA, ÁLLAMI FINANSZÍROZÁSÚ HELYRE.

JELENTKEZZ TANFOLYAMUNKRA
FIZIKA érettségi felkészítő vélemények

Nagyon szívesen jártam a magiszterre emelt fizikát tanulni. Kellemes hangulat, de kemény munka jellemezte az ott töltött időt. Teljesen meg voltam elégedve a tanfolyammal, az érettségim is nagyon jól sikerült.

P. András


A fizika középszintű írásbelim 93% lett, ami nélkületek biztosan nem sikerült volna. Számomra a legnagyobb segítséget a témakörök rendszerezése jelentette és, hogy mindvégig kifejezetten az érettségin előforduló feladattípusokon, témákon volt a hangsúly.

P. Veronika


Ezúttal is megköszönném a segítséget, amit az Önök felkészítő tanfolyama nyújtott. Én fizika emeltre jártam, a barátommal. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogyha nem jártunk volna a Magisterbe, akkor messze nem lettek volna ilyen jó eredményeink. Így csak ajánlani tudom az ismerőseimnek a tanfolyamot, a kiváló szakembereik miatt!
Még egyszer köszönöm!

H. Feres


A közép szintű fizika érettségim 95%-ra sikerült. Sikerült a témaköröket teljes körűen áttekinteni. Mindez nagy részben az Önök tanfolyamának köszönhető.

Z. László


Mind a matek emelt szintű, mind a fizika középszintű felkészítőkkel maximálisan elégedett voltam. Tökéletesen fel voltak építve az órák rendesen kaptunk házit, ami nagyon tetszett mert így folyamatosan foglalkoztam mindkét tantárggyal. Nagyon sokat adtak hozzá az érettségi eredményeimhez ezek a kurzusok. Teljes mértékben elégedett vagyok a felkészítőkkel. Nem találtam semmi olyat, amin javítani kéne.

Ny. Dorottya


Mind a matematika, mind a fizika előkészítő órákkal meg voltam elégedve. Matematika órákon sok hasznos dolgot tanultunk meg, és nem csak a középiskolai órákra, érettségire készítette fel a Tanár úr a csoportot, hanem bepillantást nyertünk néhány alkalommal az egyetemi szintű tananyagba is. A fizika órákon pedig szintén rengeteg olyan ismeretet szereztem, ami hasznosnak bizonyúlt és a továbbiakban is mint erős alapra nyugodtan támaszkodhatok majd. A fizika előkészítőn nagy segítség volt a Tanár úr által a csoport közös e-mail címére feltöltött témakörök vázlatai, gyakorló feladatok és megoldásai, valamint a szóbeli érettségihez kapott leírások. A vázlatok részletes kidolgozása segített az itthoni tanulásban is. Az órákon a rengeteg megoldott feladat  pedig megkönnyítette a példák megértését, a számolások elsajátítását. A jelentkezésnél, a befizetéseknél és bármilyen kérdésnél pedig mindenki segítőkésznek bizonyult a Magister csoportból. Tehát összesszégében meg vagyok elégedve az előkészítő órákkal, és nekem személy szerint sokat segítettek az érettségire való felkészülés során. Bátran ajánlom bárkinek aki érettségi előtt áll, és szeretne mindent egy utolsó alkalommal újratanulni vagy átismételni.

P. Laura


Nekem csak jó élményeim vannak az előkészítővel kapcsolatban, sikerült ötösre írnom az emelt szintű fizika érettségit, az egyetlen ami  jól jött volna, ha indul tanfolyam a szóbeli mérések bemutatására is.

K. Janka


Fizikára jelentkeztem, először eszem ágában nem lett volna emelt szinten érettségizni, de nagyon imádtam a tanárom óráit, nemcsak a jó hangulat miatt, hanem azért is, mert rávezetett arra, hogy hogyan készüljek fel úgy, hogy az épp elég legyen ahhoz, amit el akarok érni. Szóval pont azt kaptam ami nekem hiányzott és az eredmény egy 82%-os fizika emelt lett, szinte a nulláról indulva, ami szerintem nem rossz eredmény, és ennek nagy részét Nektek köszönhetem. Nem bántam meg, hogy feljártam, még így gyöngyösiként sem. 

B. Júlia

TÖRTÉNELEM érettségi felkészítő vélemények

Nagyon koszonom a felkeszuleshez nyujtott segitseget. A Magister tenyleg azoknak nyujt segitseget akiket egy adott tantargy jobban erdekelt es emelt szinten akarnak erettsegizni belole.En a magisteren tortenelemre jartam es nagyon megvoltam elegedve vele. Mindig kaptam segitseget, lelkesedessel tanitottak, az orak erdekesek voltak, jo hangulatban teltek es ami nagyon fontos A LENYEGRE toro osszefuggeseket es informaciokat tanitottak meg profi modon amelyek tenylegesen benne lehetnek az erettsegiben. Teljesen megeri ide jarni. Nagyon sok felkeszito konyv erthetetlen, lenyegtelen informaciokat tartalmaz es gyakorlatilag semmire nem jok. Rengeteg iskolaban mint peldaul az enyemben is nem volt jo tortenelem oktatas ami az erettsegire tanitott volna meg. Itt viszont mnidig logikusan, szisztematikusan kidolgozott orai anyagokat es ESSZEKET kaptunk amelyek tenylegesen segitenek a sikeres erettsegi eleresehez.

B. Márton


Sziasztok mi a szerdai tori emelt csoportba jartunk es tenyleg mindenkinek szivbol ajanljuk. Mikor elkezdtuk a kurzust a tudasunk majdnem nulla volt, nem is szerettuk a torit, de a vegere teljesen atlattuk az egesz tortenelmet (annak ellenere, hogy az egyeni keszules minimalis volt). Az iskolai felkeszules a nullaval volt egyenlo. A 90% feletti tortenelem emelt szintu erettseginket kizarolag a tanárunknak koszonhetjuk, aki a vilag legjobb tanara! Semmiben nem hasonlit az atlag kozepiskolai tanarokhoz. Kedves, jofej, vicces volt. A jegyzeti pedig csodalatosak voltak (annyira erthetoek es erdekesek voltak, hogy orom volt beloluk tanulni). Barmilyen rosszkedvuen mentunk az elokeszitore mindig jokedvuen tavoztunk. Tenyleg koszonunk mindent!!!

L. Szonja és F. Kinga


Számomra nagyon sokat segített az előkészítő nyújtotta segítség. Szombatonként tapasztalhattam, hogy vidáman és “szórakoztatóan” is megtanulható a történelem,és annak összefüggései. Az e-mailben kapott anyagok rengeteget könnyítettek a lényeges összefüggések feltárásában, így téve könnyebbé az anyag rögzülését.Különösen sokat segítettek a források, és a szóbeli témakörök. Még többet is kaptam az előkészítőtől, mint amire számítottam. A Magistert csak ajánlani tudom mindenkinek. 🙂

N. Luca Panna


Szia Tanár Úr! Az óráid rendkívül élvezetesek és érthetőek! (Egyik óra elején korábban érkeztünk páran és beszélgettünk, milyen ritka az ilyen tanár, aki nemcsak tudja a történelmet, de élvezi is és ráadásul úgy adja át, hogy a diákot érdekli. Látszik, hogy élvezed, amit csinálsz és ez hitelessé teszi! Nem lehet nem figyelni és nem lehet nem megszeretni a történelmet (annak aki esetleg nem szerette!) Én el sem tudom képzelni, azok a diákok, akik néha nem jönnek, vajon mi mást választanak ehelyett?? Köszönjük!! Anna

Anna


Az érettségim jól sikerült (igaz, csak középszinten), 92%-os lett szummásan (86 az írásbeli és 100% a szóbeli).  A Rákóczi-szabadságharcot húztam ki, amit eléggé jól elmondtam köszönhetően az előkészítős óráknak. Emlékszem, arról részletesen beszéltünk. Köszönök mindent, további sikereket és kitartást kívánok a jövőben is!

R. Bence


Köszönettel tartozom, amiért engem, aki hátránnyal indultam, ugyanis  Magyarországon soha nem tanultam történelmet (Nagyváradon érettségiztem 25 évvel ezelőtt), a tanár úr tökéletesen összeállított  valamint  érthető tananyagával fel tudott készíteni és sikeresen “4”-re  leérettségiztem. Úgy gondolom ez önmagában is remek visszajelzés, egy jól sikerült felkészítő munka végeredményéhez. Egyedül nem tudtam volna felkészülni, ezért hálás köszönetemet szeretném kifejezni.

Sz. Gabriella


Köszönöm a lehetőséget és a felkészítést! Egy olyan tanárhoz osztottatok be emelt történelemre, aki nagyon sok erőfeszítéssel elképesztően jól leadta nekünk az anyagot és messze átlagon felüli tudást adott nekünk és így 66%-os jeles lett a vizsgám. Nagyon köszönöm a lehetőséget nélkületek nem tudom mit kezdtem volna, mert ahonnan én jöttem ott egyáltalán nem készítettek volna fel történelemből! Az órák ára is nagyon kedvező volt.

H. Dániel


Számomra az emelt töri kurzus óriási segítség volt, nélküle aligha sikerült volna ilyen jól a töri emelt érettségi! Nagyon köszönöm a sok segítséget, melyet kaptam, a hasznos információkat, amelyeket még remélem, használni fogok. Számomra nem volt semmi, ami hiányzott volna, személy szerint többet is kaptam, mint amire számítottam.

H. Emese


Nagyon szerettem a szombat délutáni felkészítőkre járni, mert nagyon jó volt a felkészítő tanár stílusa, és sokat segített, hogy a hétvégéken sem estem ki a történelem tantárgy bűvköréből. Az e-mailben küldött anyagokból otthoni tanulással nagyon részletes, átfogó képet kaptam, köszönöm! Az írásbelire és a szóbelire külön témákra és tételekre bontott tananyagért vagyok a leghálásabb. Az írásbelin 65 pontom lett, de a maximális szóbelivel 83%-ra javítottam! Köszönöm a tanárúrnak a részletes szóbeli tételeket, maximálisan hasznosítható anyagot kaptunk! Nagy segítség volt, hogy nem kellett a napi tanagyag mellett még a tételek kidolgozásával is terhelni a fejemet, csak elfogyasztani a már “elő-rágott” táplálékot. Köszönöm a lehetőséget, a segítséget, és további eredményes felkészítőmunkát kívánok!

P. Balázs


A töri érettségim összességében 94% lett, úgy, hogy az esszéknél csak 1 pontot vesztettem, a szóbelim pedig hibátlan lett. Meg voltam elégedve a felkészítéssel, ha most kéne választanom, akkor megint ide jönnék, és másoknak is ajánlottam! Minden jót a továbbikban és köszönöm a segítséget!

K. Márton


Nagyon nagy segitseg volt szamomra az elokeszito, nagyon jo volt az, hogy mindent atvettunk, a gyakorlo feladatok pedig nagyon jol voltak osszeallitva. Kulon kiternek az oktatonkra, aki egy nagyon kedves es korrekt ember, ha valamit nem tudtunk, nem kaptunk szidast, hanem segitseget es biztatast.

H. Karin


Minden elismerésem ahhoz, hogy szűk 3 hónap alatt ilyen minőségű felkészítést végzett. Egyetemi szinten is megfelelne az Ön módszere, ezt bátran kijelenthetem. Hihetetlenül hálás és elégedett vagyok a munkájával, több ilyen tanár kell a közoktatásba!!! Mindenkinek csak ajánlani fogom az Önök intézményét! Semmilyen változás nem kell, hiszen így volt tökéletes és megfelelő az oktatás színvonala pedig magas szintű! Köszönöm a segítségét!

A. Nikoletta


Jó estét kívánok kedves Tanár Úr! Nekem 92%-os lett a történelem középszintű érettségim. Nagyon hasznos volt a történelem óra és a kapott tananyagok is nagyon részletesek voltak. Röviden: köszönjük a felkészítést és a sok tartalmas órát 🙂

R. Sándor


Véleményem szerint nagyon hasznos ismereteket, praktikákat kaphattunk a tanfolyam során, és a meglévő tudásunkat pedig rendszerezhettük. A legfontosabb, hogy célirányosan zajlott a felkészítés, konkrétan az érettségi feladatok megoldására készítettek fel. Ez óriási segítséget jelentett, és ha mondhatom így, valamennyi rutint és bátorságot, magabiztosságot adott nekem / nekünk az éles vizsga megoldásánál. Összegezve: csak ajánlani tudom / fogom ismerőseimnek, barátaimnak, rokonaimnak, teljes mértékben elégedett vagyok. Csak ha az anyagiakat vesszük, szerintem feltétlenül megérte a belefektetett összeg.

O. Frigyes


Kedves Tanár Úr! Az felkészítő órák nagyon tartalmasak voltak, sokat segítettek nekem. Sokat merítettem a kidolgozott szóbeli tételekből. Talán több vaktérképet elemezhettünk volna.

B. Ági 


Előző levelére reagálva, nagyon szépen köszönjük a felkészítőt az érettségire. Maximálisan elégedett vagyok a felkészítő menetével, és minőségével. Sikeresen bejutottam az ELTE ÁJK-ra. További sok sikert kívánok a kiváló munkájukhoz.

Sz. Benito


Számomra az Ön történelem előkészítője rendkívűl izgalmas és érdekes volt. Több oldalról is megvilágítottunk egy adott témakört, mely nagy mértékben segítette a tanulást. Ha kellett, többször is elmagyarázta nekünk az anyagot a Tanár Úr, így mindkenki megértette azt. Nagyon tetszett az, hogy mai példákkal szemléltetett egy bizonyos témát (számomra a legjobban az tetszett, mikor egy tehetős társadalmi osztály elszegényedéséről beszéltünk. Tanár Úr ezt az Audik számával szemléltette). Azt gondolom, hogy nem volt olyan, ami hiányzott volna az érettségire való felkészítésből. Ha egy kérdés vetődött volna fel (akár az órákon kívűl is), Tanár Úr mindig segített. Köszönök mindent!

S. Martin


Én nagyon sok hasznát vettem a felkészítő óráknak, esszéknél és a szóbelinél is eszembe jutottak a logikusan végig vezetett gondolatmenetek az adott témával kapcsolatban, így nem hagytam ki semmi fontos tényezőt. Tehát nekem ezek az ok-okozati összefüggések segítettek a legtöbbet. Amin változtatnék az az lenne, hogy voltak témák amikről többször is részletesen beszéltünk, így sok idő elment ( persze ez a mi hibánk is, hogy nem szólunk, csak nem lehet tudni hogy kinek mi az új). És köszönöm a sok segédanyagot, és a kidolgozott tételeket, nagyon sokat segítettek, mert logikusan voltak megszerkeztve. (70% lett a törim, úgy hogy a szóbelin 60/35 pontot kaptam, pedig részletesen elmondtam és ki is töltöttem az időt. De ennek ellenére is sikeres lett a felvételim. Még egyszer köszönöm a felkészítést!

D. Bálint

JELENTKEZZ FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMUNKRA MOST!

JELENTKEZZ TANFOLYAMUNKRA
MAGYAR érettségi felkészítő vélemények

Az emelt magyar felkészítő sokat segített nekem az írásbelivel kapcsolatban, elsősorban a gyakorlati írásbeliségnél, mert a saját iskolámban nem fektettek erre hangsúlyt, a felkészítő óráknak köszönhetően az írásbelim sokkal jobb lett, mint vártam. Hatalmas segítség volt, és köszönöm a felkészítést.

D. Petra


Nagy hálával tartozom a Tanár Úrnak, aki rengeteg segítséget nyújtott a magyar emelt szintű érettségire való felkészülésemben. A gimnáziumi anyagot kiegészítve megtanultuk, sok írásbeli feladatot oldottunk meg, tanácsokat kaptunk a szóbeli tételek kidolgozásához és mindemellett őszintén mondom, hogy magas szintű műveltségre tettem szert az órákon, kreatívabb lett a gondolkodásom, ami nem csak az érettséginél hasznos. Az egyes alkalmak remek hangulatban teltek, örömmel vettem részt rajtuk. Úgy vélem, hogy minden segítséget megkaptam a felkészülésem során, aminek meg is lett az eredménye, 78%-os lett a magyar emelt szintű érettségim.

H. Barbara


A fiam nagyon szeretett a tanfolyamra járni, kis létszám, interaktív, személyes odafigyelés a diákokra, nagy tudású, meggyőző tanár úr. Legtöbbet műelemzésben segített. Ha újra kezdené, egy évig járna, nem csak egy fél évig.

E. Viktória


A felkészítéssel nagyon meg voltam elégedve. A sok anyag átbeszélése és ismétlése nagyban segítette az év végi jegyem bebiztosítását. Az érettségire is magabiztosabban mentem el, nem féltem attól, hogy kérdezhetnek olyat, amit nem tudok. A nyelvtani részeket is tüzetesen átvettük, amire a suliban nem igazán került sor. A hangulat mindig jó volt, így én csak ajánlani tudom ezt a tanfolyamot! 🙂 Mindent köszönök!

T. Bettina


Szia! A magyar érettségin 82%-ot értem el. Köszönöm szépen a felkészítést! 🙂

Lippai Balázs


Megvan az érettségi eredményem 66%-osra sikerült, ami szerintem a felkészültségemet és a tudásomat jól mutatja magyarból. Nagy segítségemre voltak a szóbelin a nálad tanultak,  köszönök mindent!

B. Benny


Tisztelt Tanár úr!  A szövegalkotási résznél a versek összehasonlítását választottam, végül 87%-os lett az írásbelim ( a szövegértelmezés rontotta le). Az irodalom szóbelin Karinthy Frigyes humorát, nyelvtanon a nyelvemlékeket húztam, ez a rész már 100%-os lett. Végül 91%-ra jöttem ki! Mindent köszönök, őszintén nagyon élveztem az órákat!

S. Balázs magyar


Kedves Magister!  A vélemény a matek és magyar kurzusról: Már tanév közben rájöttem, hogy ha nem kezdtem volna el sem a magyar, sem a matek kurzust, akkor nem lettek volna igazán jó kilátásaim az érettségivel kapcsolatban. A tanárom a matek órák során mindent elmagyarázott, akár többször is. Utána sikeresen megértettem azt is, amit a gimiben évek alatt nem tudtam. A magyar órák során a tanár úr segített kidolgozni az érettségi tételeket vagy forrásokkal segítette az önálló tétel kidolgozást, az írásbeli íráskészséges feladataihoz eléggé kimerítő és átfogó “recepteket” adott. Az ő segítségük nélkül nem értem volna el olyan eredményt az érettségin mint, amilyet végül sikerült elérnem. Köszönöm még egyszer.

F. Júlia


Én a magyar emelt érettségire való felkészülésben vettem igénybe az Magister Universitas képzést. A legnagyobb segítség részemről az volt, hogy a tanár Tamás személyiségének köszönhetően az órák színesebbek, érdekesebbek voltak, mindamellett a legkevésbé sem tért el a céljától, minden alkalommal a magyar emelt érettségin is szereplő feladatokat végeztünk. Az iskolám elképesztően minimális segítséget nyújtott, a 77% százalékos emelt magyar érettségimet és a 100% os szóbeli eredményemet, a képzésnek köszönhetem. Mindemelett  egy remek társaság is kialakult.:-)

B. Zsófia magyar


Minden segítséget megkaptam, amire szükségem volt, nagyon szimpatkus, felkészült, segítőkész és nagytudású volt a tanár úr! Sajnos kevés idő állt a rendelkezésemre, hiszen, több mit 24 éve nem tanultam magyarnyelvet, és az a szűk 3 hónap túl kevés volt számomra, hogy visszaidézzem a múltban tanultakat. És mivel az érettségi eredményeim csapnivalóak, ezért csak az 5-ös eredmény lett volna számomra elfogadható, ami viszont nem tűnt reális célnak. Így hát felvételi jelentkezésemet egy külföldi egyetemre adtam be, amennyiben nem sikerül, akkor marad számomra továbbra is az Önök nyújtotta lehetőség, és akkor ismét jelenkezem:) További szép nyarat kívánok Önnek!

Sz. Krisztina


A legtöbb segítséget a középszintű magyar oktatáson szereztem a tanárom segítségével. Teljesen új szemszögből mutatta be az irodalmat és a hozzájuk kapcsolódó filozófiát, és a korábbi nagy távolság a szépirodalmi és egyéb irodalmi művekkel megszűnt. Továbbá lehengerlő stílusú tanár, és hajlandó volt minket egyenlő értelmiségnek kezelni, vitázott velünk, rengeteg érv – ellenérv pár hagyta el a szánkat amiből rengeteget tanultam. Köszönöm a segítséget!

Johs


A szóbelim 100% lett, aminek nagyon örülök. Balassi Istenes verseit és a szólépeket húztam. Tehát nagyon szép témát,és szívemhez közelállót irodalomból és nyelvtanból egyaránt. Így összességében 90%-ot teljesítettem magyarból, ami az összes érettségi tárgyaimból a legjobb. Hollandból 1 ponttal csúsztam le a 90-től, ezért lett az a legjobb!:) De örülök is,hiszen magyar gyerek magyarból legyen a legjobb,nemde? 

B. Bori

BIOLÓGIA érettségi felkészítő vélemények

A Magister felkészítője által sikerült igazán jól felkészülnöm az érettségire, a tanáraink igazán felkészültek és mind szakmailag, mind emberileg nagyon a helyükön voltak. A biológia felkészítő egy nagyon jó alkalom volt a teljes tananyag átismétlesére, és egy-egy érdekesség, tanulása, illetve a tananyag mélyebb elmélyítésére nagyon alkalmas volt és hasznos az érettségire való felkészülés során. A biosz tanárunk nagyon kitett magáért, és egy rendkívüli embert ismerhettünk meg a személyében. A kémia felkészítő pedig fergeteges volt. Az órák rendkívűl érdekesek, izgalmasak és ami a legfőbb hasznosabbak voltak. Számomra hatalmas segítség volt a kémiai számolások módszereinek átismétkése, illetve tanulása, és enélkül nem sikerült volna jól a kémia érettségim, nagyon sokat köszönhetek a felkészítőmnek, akiben a világ egyik legérdekesebb, és legszínesebb emberét ismerhettem meg, és aki igazán felkészített az érettségire.

S. Márton


Ez a második magisteres felkészítőm volt biológiából. Idén Pesten jàrtam és nagyon-nagyon jó volt! Ritka az olyan tanár, akin látszik hogy tenyleg szeret tanítani es élvezettel adja át azt a rengeteg anyagot. Tanulmányaim során kevés ilyen jó felkészítő tanárral találkoztam, mint a pesti bioszon! Az érettségim idén jól sikerült, felvételt nyertem az általam első  helyen megjelölt szakra! Ezer köszönet a színvonalas oktatásért!

B. Natasa


“Sajnos” semmi kritikát nem tudok írni, mert egyszerűen számomra ez az egy év Önöknél maga volt a csoda. Mivel most harmadszorra futok neki az orvosi egyetemnek, megjártam már pár előkészítőt, magántanárt. Van tapasztalatom, hogy milyen az, ha valaki NEM alkalmas az emelt szintű érettségire való felkészítésre 🙂 Tanáraim közvetlensége, segítőkézségük, őszinte imádatuk a tanított tantárgyuk iránt egyszerűen önmagában lelkesítő, nemhogy az, ahogyan minden órájukat szívvel-lélekkel megtartották. Minden héten vártam már, hogy mehessek a felkészítőre, az ő óráikra. Mert élvezet volt és öröm. Szó szerint! Rengeteget köszönhetek Önöknek. Nemcsak a tantárgyakban való fejlődésem miatt, sőt. EMBERILEG, lelkileg, amit kaptam a két tanáromtól, pótolhatatlan. Sajnálatos módon ebben az évben nagyon komoly családi problémákkal kellett küzdenem, ezért nem egészen úgy teljesítettem az ominózus érettségi napokon, mint amilyent vártam magamtól, de ennek ellenére érzem és tudom, hogy életemben először, tényleg megtanították nekem a két tantárgyat, amiket szeretek 🙂 Még egyszer köszönöm! Egész életemre olyan élményt, tudást és tanárokat szereztem, amit és akiket nem felejtek!

O. Edit


Rendkívül jó élményekkel és hasznos tudással gazdagodtam a felkészítő órák alatt. Biológiából tettem jeles emelt érettségit, köszönhetően a biológia tanáromnak, aki az alapvető követelmények megismertetésén túl rávilágított az összefüggések fontosságára is. Arra, hogy miért elengedhetetlen összekapcsolni a felhalmozott tudást, hogy miben függ össze a tankönyv 16. oldala a 116.-kal. Nélkületek nem sikerült volna ilyen jól a biosz érettségim és egészen biztosan nem jött volna össze a 436 felvételi pont. Ezúton is szeretnék gratulálni a felkészítésért! Szuperek vagytok!

Sz. Szonja


Kedves Barta József Magister!
Nagyon jól sikerült az érettségim és felvettek az általam választott szakra. Én teljesen elégedett vagyok a felkészítéssel, örültem hogy nem kellett semmiféle könyvet megvásárolni és nagyon tetszett, hogy voltak kivetített előadások és csináltunk feladatokat is.

B. Bianka


Én még az idén a 11. osztályt fejeztem be és úgy tervezem, hogy őszre beiratkozom Önökhöz kémia tantárgyból is felkészítőre. A biológia nagyon tetszett, rendkívül színvonalas órák voltak, nagyon elégedett vagyok az oktatással ezért is jelentkezem a következő évben is. Ezúton is megköszönöm a tanár úrnak a biológia felkészítést, remélem kamatoztatni fogom jövőre az emelt szintű érettségin.

D. Marcell


Biológiából és kémiából jártam emelt szintű csoportokba. Mindkét tantárgy óráin nagyon jól éreztem magam, rengeteg hasznos, új, eddig ismeretlen információ hangzott el a  tananyagokkal kapcsolatban, amik nagyban megkönnyítették a tanulást. Szeretnék köszönetet mondani a tanáromnak, aki kémiából és biológiából tartotta az órákat, a sok segítségért. A biológia emelt szintű érettségim sokkal jobban sikerült, mint az előző évben, így nagyobb reményekkel várom a ponthatárokat. A kémia kicsit gyengébb lett, de ezen is sikerült javítanom.  Köszönöm a segítséget, csak ajánlani tudom mindenkinek a képzést 🙂

H. Gergely


Én biológiából jártam emelt szinten előkészítőre, és nekem sokat segített. A Tanár Úr valóban nagyon érthetően magyarázott, szóval jó volt átismételni mindent. Az érettségiben nekem a számítási feladatok nem mentek, ezt szerintem mindenhol lehetne többet gyakorolni, de ezen kívül én maximálisan elégedett voltam a felkészítéssel és köszönöm szépen a lehetőséget!

M. Simon 


Kedves Magister! Én csak jót tudok írni, biológia emelt intenzív tanfolyamra jártam egy fél évig. Nagyon élveztem az órákat, előnyös volt, hogy nem voltunk túl sokan, hanem kis csoportokban voltak az órák. Az órai dolgozatok és a próbaérettségi is meghozta a várva várt eredményt, és sikeres felvételin vagyok túl 🙂 Köszönöm a tanáromnak és a Magisternek a segítséget! További eredményes munkát kívánok!

R. Anita 


Én teljesen elégedett voltam az órákkal (biológia), mert rövid időn belül ugyan, de nagy mennyiségű anyagot tudtam elsajátítani, ami azért lényeges, mert én nem tanultam magas óraszámban ezt a tantárgyat. Az elméleti része így elég tömény volt, de nagyon tetszett a végén az a boncolós óra! Sok ilyen gyakorlatis órát javaslok még!

Zsófia


Biológiára jelentkeztem, és nagyon jó felkészítést kaptam profi szinten. Segített, hogy bármit kérdezhettünk az óratartónktól és megadta rá a választ, vagy anyagot is mellékelt a témáról. A heti rendszeresség is tetszett. Köszönöm a felkészítést!

V. Réka


Teljes mértékben meg voltam elégedve a magisteres felkészítéssel, fel is vettek oda, ahová akartam! Biosz intenzív felkészítőre jártam, néhány új dolgot is megtanulhattam, de jó volt gyorsan átfutni a meglévő anyagokat is! A jó felkészüléshez a csapat jó hangulata is hozzájárult 🙂

O. Ágnes

NE VÁRJ TOVÁBB, JELENTKEZZ FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMUNKRA!

JELENTKEZZ TANFOLYAMUNKRA
KÉMIA érettségi felkészítő vélemények

Tudnod kell, hogy én soha nem szerettem a kémiát. Fogorvosira készülök és hát úgy voltam vele, hogy a kémiát még talán jobban el tudom viselni, mint a fizikát és bár csak jövőre felvételizem jelentkeztem a Magisterhez a Te kémia óráidra. Úgy jöttem el, hogy nem lesz semmi baj, majdcsak túléljük azt a 100 órát. Aztán ott voltam az első alkalom után és bármilyen furcsa, alig vártam a következő szombatot. Ahogy teltek a hetek észrevettem, hogy én igazából nagyon is szeretem a kémiát, csak eddig nem tudtam róla. Ez csak Neked köszönhető. A szombati órák csak úgy elrepültek és meg kell mondanom fájó szívvel vettem tőled búcsút az utolsón. Mindenkinek csak ajánlani és dicsérni tudlak. Jó órák, jó hangulat és egy jó tanár. Ennyi kell ahhoz, hogy valaki megszeresse a kémiát. 😀

Sz. Sára


Két évig koptattam a padot az emelt szintű kémia óráin. Minden héten úgy mentem haza, hogy ez volt életem leghasznosabban eltöltött három-négy-több órája. Azóta nem egy ismerősömnek ajánlottam, sőt, volt, aki a beszámolóim alapján alapján keresett meg engem, hogy hol találtam ilyen jó felkészítő kurzust/tanárt. Az órákon mindig jó volt a hangulat, néha csurrant-cseppent egy kis csoki, süti a megfáradt diákoknak, vagy épp egy olyan anekdota amin könnyesre nevettük magunkat.  Bármilyen problémával fordultam hozzá, mindig azon volt, hogy megoldást találjon rá. Még egy sikertelen érettségi után összetörve is az volt az első gondolatom, hogy ha újra próbálom, akkor csak a Magister. Bejött. Elsős vagyok a Szegedi Tudományegyetemen, azt tanulom amit mindig is szerettem volna, és amikor a többiek elsírják magukat, mert nem tudják mi az a Lewis-képlet, én csak hátradőlök és elégedetten mosolygok. Köszönöm!

H. Dóra


Nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem a tanárom, egy csodálatos embert, Aki remek szaktudással adta át nekünk a kémia tudományát. Minden órát örömmel vártam, és hatalmas tudással mehettem haza. Ha bármi kérdésünk volt, megkereshettük Őt, akár még privátban is. Számomra igazán nagy ajándék volt Őt és általa a kémiát is megismerni. Köszönöm!

P. Johanna


Szia! Nagyon szeretném megköszönni a segítséged. Nagyon jók voltak az órák és sokat segítettek a tippjeid, végül nem lett annyira rossz a kémia, mint ahogy először számoltam, a vége 84%. 🙂

M. Alexandra


Szia! Csak azért írok, mert szeretném megköszönni megegyszer az órákat! Nagyon jól éreztem magam és nagyon sokat tanultam. Ma voltam az utolsó szóbelimen ugyh már félig meddig érett vagyok Megegyszer köszönöm és remélem (nem) találkozunk az egy éves előkészítőn:)

K. Korinna


Nagyon sokat segített a felkészítés, semmiben nem szenvedtem hiányt az órák során. Ennek köszönhetően jól is sikerült az érettségim.

K. Dominika


Szerintem nagyon jók voltak az órák, nem volt az a beszürkült tanóra feeling. Hangulatosan teltek az órák mégis sokat tanultunk és bármikor fordulhattunk a tanárunkhoz segítségért még akár interneten is, illetve annak is nagyon örültem, hogy a facebook csoport kapcsán folyamatosan kaptuk a friss információkat. Nagyon sokat tanultam az emelt kémián és ezáltal már sokkal könnyebben teljesítettem a középszintet is, úgyhogy nem csalódtam semmilyen formában a Magisterben, szívesen fogom ajánlani ismerőseimnek a későbbiek folyamán.

Tóth Simon


Szia! Nagy örömöm miatt nézd el, hogy kesőbb írok de (nagy) részben Neked köszönhetően teljesült a vágyam! Semmelweis gyógyszerésztudományi kar Te voltál az első igazi kémiatanárom! Köszönöm!

Sz. Dóra kémia


Szeretném először is megköszönni a munkádat és támogatásodat, hogy végül is sikerült, amit elterveztem: SZTE-ÁOK ( ráadásul28 pont felesleggel) azt hiszem, a szombati órákon nem csak az anyagot tudtam alaposabban megérteni és átlátni, hanem egy kis önbizalmat is szereztem az érettségihez. Szóval, tényleg szeretném még egyszer megköszönni, és a nyárra további kellemes pihenést kívánok!

B. Damján kémia


Örülök, hogy a Magister Universitas felkészítő iskoláját választottam. Az órák nagyon interaktívak és érdekesek voltak, emelt kémián előadásokat tartottunk és hallgattunk meg, ami nagyon sokat segített az anyag megértésében és megtanulásában. Szintén kémián rengeteg számolási feladatott oldottunk meg együtt és mint házi feladat (ami az érettségi feladatsor fele). Nekem mindig a számolással voltak problémáim kémián, a felkészítő előtt a bonyolult összetett feladatokat el se tudtam kezdeni. Az érettségin ezeknek a megoldása már nem okozott akkora problémát.

Cs. Borbála


Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy anyukám tanácsát megfogadva jelentkeztem előkészítőre és így a Magister által ajánlott tanár kémia óráin találtam magam. Nagyon megfogott  a tanár őszintesége, segítőkészsége, jó humora és persze a vicces sztorijai amik mindig feldobták a nem mindig jó hangulatomat. Hihetetlen szakmai tudásával a legokosabb emberek közé tartozik akiket csak ismerek. Remélem, hogy az egyetem elvégzése után majd én is hasonlóan képzett hozzáértője leszek a kémiának! Külön nagyon tetszett az órákon az, hogy egy csomó olyan információt is megosztott velünk, ami nem elvárás még emelt szinten sem viszont nagyon érdekes. Sokat tanultam az együtt megoldott számtalan példából és elméletből és ezeknek hála felvettek az egyetemre! Nagyon köszönöm a segítséget! 

T. Dorka

ANGOL érettségi felkészítő vélemények

Az elmúlt tanév mindkét félévében jártam az emelt angol felkészítőre. Mivel az én iskolámban nem volt megfelelő az érettségire való felkészítés, ezért jelentkeztem a Magisterbe. A szombati órák nélkül biztos, hogy nem tudtam volna sikeres érettségit tenni. Érettségim eredménye jeles lett, amiért nagyon hálás vagyok. Az órák mindig jó hangulatban teltek, egyenlő arányban jutott idő az írásbeli és a szóbeli felkészülésre is. Minden alkalommal kaptunk gyakorló házi feladatokat, amiket a következő órára tanárunk kijavított, ezzel is segítve fejlődésünket. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Magistert.

H. Hajnalka


A képzésen való részvétel után sikeres érettségi vizsgát tettem angolból. Ezúton is szeretném megköszönni az iskolának és felkészítő tanáromnak! Én felnőttkènt, munka mellett próbáltam elsajátítani az angol nyelvet, ezt felkészítő tanárom mindig figyelembevette és türelmesen segített. 3 éve kezdtem az angol nyelvet tanulni, de számomra ez a tanfolyam volt a leghasznosabb! Maximálisan meg vagyok elégedve az órákkal.

Zs. Gyula


A felkészítő órák segítettek abban, hogy több önbizalmam legyen az angol nyelv használatát illetően. Az órákon mindig figyelembe vette a felkészítő tanárnő a csoport igényeit, kívánságait is. Arra fordítottunk több időt, amire a csoportnak igénye volt (társalgás, szóbelire való felkészülés). Mindemellett jutott idő az alapvető nyelvtanok áttekintésére illetve az érettségi feladatok gyakorlására is. Teljes mértékben elégedett vagyok azzal a felkészítéssel, amit az órákon kaptam.

Zs. Noémi


Rengeteget segített a tanfolyam, hála az eredményei sem maradtak el. Összességében pozitív a kép a tanárnővel kapcsolatban, nálam ő abszolút 5-ös és ezt meg is érdemli. Pontos, felkészült, nagyon emberbarát és szellemes amiért személy szerint nálam elvitte a külön díjat.

S. Márk


Én emelt angol szakra jártam Önökhöz szombat reggelente, Zsombori Krisztina csoportjába. A tanarno annak ellenére, hogy milyen fiatal, de a valaha volt legprofibb angol tanárom volt ezalatt az egy év alatt. Precíz, figyelmes, lelkes es az óráink mindig izgalmasan teltek. Szórakoztatóvá tette az angol nyelvtanulast az egész csoport szamara, pedig ez szombat reggel igen nagy kihívást jelenthetett volna neki. Nagyon halas vagyok Krisztinanak, mert az emelt angol erettsegim igen jól sikerult, továbbá a Magisternek is, hogy ilyen lehetoseget biztositottak nekünk.

Szabó Nikolett


Összességében elégedett voltam a felkészítő órákkal. Hála a tanáromnak, az emelt angolon elvárásaim felett teljesítettem 🙂

H. Szabina


Remekül éreztem magam az órákon. Emelt szinten tanulhattam a magyar és az angol nyelvet is! Az órák nem csak hangulatban, de tudásban is remekeltek, élvezhető létszám, kedves, odafigyelő, szakmájukat jól értő tanárok! Csupa pozitívumot tudok elmondani! Külön köszönet a két tanáromnak!

Nagy Nóra


Elégedett vagyok az oktatással. A tanárom mindent megtett, hogy a maximumot hozza ki a tanulókból, nagyon jól tanít és emberséges.

G. Krisztina


Részt vettem az angol emelt szintre felkészítőn idén tavasszal. Elégedettségemet és hálámat fejezném ki a tanárom munkájának hatékonyságáról. 25 év után sikerült az órái által olyan szintre emelni tudásomat hogy 4-re sikerült vizsgáznom(25 éve érettségiztem).Ha tehetem a jövőben melegen ajánlgatom az Általa tartott felkészítőt,tanítási módszere és lelkiismeretes fáradhatatlan hozzáállása nem mindennapi! További jó munkát önöknek!!!

Gy. Csilla


Tisztelt Magister! Nagyon sokat segitett a tanfolyam, hiszen, ha nincs, nem tudtam volna idot szakitani az osszefoglalasra. Azt hiszem, nem lehet semmi okom a panaszra.

N. Botond


Kedves Magister Universitas! Én magyar és angol előkészítőre jártam. Mind két előkészítő nagyon hasznos volt számomra és sokat segítettek az érettségire való felkészülésemben. Az alkalmak során, még jobban a szívemhez nőttek ezek a tantárgyak és a tanárok is nagyon jók voltak. Nekem a szervezéssel sem volt problémám. Minden jót!

Sz. Rita 


Üdv! Én abszolút megvoltam elégedve a tanárom által nyújtott felkészítéssel, köszönöm szépen!

V. Fruzsina 


Kedves Magister Universitas! A felkeszites teljeskoru volt szamomra, a tanarunk mindvegig abszolut felkeszult volt, es elvezheto orakat tartott, amik nagyban segitettek mind a nyelvvizsgam, mind az erettsegi megszerzeset. En teljesen meg voltam elegedve. 

M. Mercédesz

Az érettségi felkészítő vélemények menüpontban a volt diákjaink által megfogalmazott gondolatokat/véleményeket olvashattok, melyeket a nálunk tanító felkészítőtanárokról és magáról a felkészítő tanfolyamról írtak. Fontosnak tartottuk az érettségi felkészítő vélemények megjelenítését az oldalon, hiszen valós véleményeket olvashattok a Magister Universitas tanfolyamairól. A menüpontban külön olvashattok magyar érettségi felkészítő véleményeket, történelem érettségi felkészítő véleményeket, angol érettségi felkészítő véleményeket, kémia érettségi felkészítő véleményeket, fizika érettségi felkészítő véleményeket, matematika érettségi felkészítő véleményeket, biológia érettségi felkészítő véleményeket. Az érettségi felkészítő vélemények számunkra is hasznos információkat tartalmaznak, hiszen ezekből az érettségi felkészítő véleményekből tudjuk, hogy munkánk megfelelő, avagy nem megfelelő. Mind a pozitív, mind pedig a negatív érettségi felkészítő véleményeket fontosnak tartjuk! Amennyiben részt vettél valamelyik tanfolyamunkon szívesen várjuk a te véleményedet is, hogy meg tudjuk jeleníteni az érettségi felkészítő vélemények menüpont alatt.
closephoneenvelopemenuchevron-down